MiniBerry

Miniberry – az első közös falmászós élmény

Ez alkalommal a gyerekeket kísérővel együtt várjuk egy vezetett foglalkozásra. A foglalkozásvezető segítségével haladnak végig egy előre eltervezett feladatsoron, amelyet mondókákkal és énekekkel kísérünk. Az apróságoknak a szülők segítenek a feladatokban, így biztonságban, játékosan próbálhatják ki a mászást.

A Miniberry idegrendszert érlelő mozgásfejlesztő gyakorlatokkal kombinált, játékos falmászás a legkisebbeknek. Elsősorban azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik még nehezen válnak el anyától vagy apától – itt ugyanis közösen élhetik át az első mászós kalandokat.

Ahogyan minden Climberry foglalkozáson, itt is jelen van a módszer három pillére, a gyerekek életkorához igazítva:

  • falmászás,
  • kognitív fejlesztés,
  • idegrendszert érlelő mozgásfejlesztés.

Az órák során a gyerekek felváltva kapnak feladatokat a talajon és a falon, így sokféle élményen és fejlődési lehetőségen mennek keresztül – miközben végig ott van mellettük a biztonságot nyújtó szülő.

 A foglalkozás átmenet a Mászójátszó és a rendszeres csoportok között.

A foglalkozás időtartama 45 perc

Helyszín: 1112 Budapest, Bocskai út 77-79

Jelentkezés

Ezekre a foglalkozásokra alkalmanként tudtok bejelentkezni, de bérletes rendszerben tudtok részt venni rajta. Árak itt!
A bérleteket itt is használhatják közösen a testvérekkel. Praktikus megoldás azoknak, akinek a nagy tesójuk valamilyen más foglalkozásokon vesznek részt párhuzamosan

 

Órarend:

Translate »