5-6 évesek: iskolára felkészítés/iskola előkészítő

Utolsó évek az óvodában az iskola megkezdése előtt. Ebben a korban már nagyon jól terhelhetőek a gyerekek, így a feladattudat kialakítása és erősítése kerül előtérbe. Ennek megvalósítása során azonban minden eszközt felhasználunk ami a teremben megtalálható. A mászófalon már az oldalra mászás jelent kihívást számukra, melyhez a mindennapi élethez és az ünnepekhez kapcsolódó képekkel és társasjátékokkal biztosítjuk a motivációt. Ez az az életkor amikor a gyerkőcök agya, mint a szivacs szívja be az információt ezért törekszünk a lehető legszélesebb palettáról válogatni az eszközöket, témákat, feladatokat. A 6 éves (iskolakezdés előtti)  kort kiemelten kezeljük a foglalkozásaink során. A játékos feladatokba olyan tanuláshoz szükséges részképességek fejlesztését is becsempésszük mint beszédértés, beszédészlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás. Szándékunk lehetőségeinkhez mérten hozzásegíteni őket az örömteli iskolakezdéshez.

Jelentkezés a foglalkozásokra: az űrlap kitöltésével.

Hasznos információk